Az egyik ügyfelünk jelezte felénk, hogy hirdet a Google Adwords szolgáltatásában és kapott egy levelet, miszerint a hirdetését leállították és ideiglenesen kitiltották.
A levél legfontosabb része:
Tisztelt AdWords hirdető!
Mint
ismeretes, mindent megteszünk annak érdekében, hogy magas színvonalú
felhasználói élményt biztosítsunk a keresési eredmények vonatkozásában
-- a természetes, illetve fizetett keresési eredmények esetén egyaránt.
Ezért rendszeresen megvizsgáljuk a webhelyeket és a céloldalakat annak
biztosítása érdekében, hogy azok megfeleljenek hirdetési
irányelveinknek.
Úgy
észleltük, hogy egyik URL-címe nemrégiben az irányelveinkkel
ellentétesként volt megjelölve, és ennek következtében nem jelenítünk
meg hirdetéseket az adott webhelyhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy az
érintett URL nem fog hirdetési forgalmat fogadni, és minden, erre az
URL-re mutató új hirdetés elutasításra kerül.
Ha
ez egy hiba, szeretnénk, hogy hirdetései a lehető leghamarabb
visszatérhessenek, és a Google csapata készen áll, hogy segítsen Önnek.
Íme az érintett fiók és URL:
Az irányelv neve: Tükrözés és másolás
Az irányelvvel és az esetleges problémák kijavításával kapcsolatos információk:
http://adwords.google.com/support/aw/bin/static.py?hl=hu&topic=28441&guide=28439&page=guide.cs&answer=190437
Felhívjuk
figyelmét, hogy az AdWords webhelyekre vonatkozó irányelveinek ismételt
vagy kirívó megsértése esetén fiókját és az összes kapcsolódó fiókot
felfüggeszthetjük, az itt ismertetett módon:
https://adwords.google.com/support/aw/bin/static.py?hl=hu&topic=28449&guide=28446&page=guide.cs.
Ha meg szeretné nézni az AdWords valamennyi irányelvét, keresse fel a következő címet:
http://adwords.google.com/support/aw/bin/static.py?hl=hu&page=guide_toc.cs&path=policy.
Mi okozza ezt a hibát és hogyan védekezhetünk ellene?
|
1 |
A hibát a jól ismert duplikált tartalom okozza. A duplikált tartalom azt jelenti, hogy az Ön oldalának teljes tartalma vagy egy-egy oldal több különböző linkről is elérhető. Annak érdekében, hogy ez ne tévessze meg a látogatókat, a Google megpróbálja kideríteni melyik az eredeti tartalom és a duplikációt tiltja. Szüntesse meg a duplikált címeket.
|
|
|
| 2 |
A leggyakoribb ok, hogy több domain nevet regisztrálnak ugyan annak az oldalnak és egy az egyben átírányítják azokat a domain neveket is a meglévő oldalra. A Google szempontjából minden domain név egy külön oldal, amiknek ugyan az a tartalmuk vagyis duplikált tartalom. |
|
|
| 3 |
A hibát ebben az esetben az okozta, hogy az ügyfél regisztrált
nálunk egy domain nevet, amit egy másik cég által üzemeltetett
webáruházra irányított rá. Mivel nem tudott ip címez vagy dns címet megadni, ezért egy scriptes átirányítást kért a domain névre, hogy a választott domain nevet beírva a látogató a webáruházra jusson. |
|
|
| 4
| A probléma javítása után már csak jeleznünk kell a Google számára, hogy a hibáz elhárítottuk.Ezt az alábbi linkre kattintva tehetjük meg: http://adwords.google.com/support/aw/bin/request.py?contact_type=site_policy&gaia=submitted<mpl=adwords. Természetesen előtte be kell jelentkeznünk a Google azonosítónkkal.
|
Megoldás, ami minden esetben működik.
Meg kell szüntetni a duplikált tartalmat. Mindezt úgy, hogy a domain nevet biztonságosan irányítjuk át a kívánt oldalra. Ezt úgy érjük el, hogy közbe iktatunk egy teljesen Önálló mikrosite -ot.
Erre a legjobb megoldást itt találod: Domain átirányítás avagy Hogyan kerüld el a Google Büntetést !